Chapter 6.

Sziasztok!
Tudom... lusta, bolond, idióta vagyok. Sajnálom, hogy nem hoztam részt.
De remélem ez a -viszonylag hosszú- rész kárpótol valamennyire.
Igyekeztem nem csalódást okozni azzal, hogy ideállítok egy gyíkfinggal mint a múltkor.
Szeretlek titeket, köszönöm a feliratkozókat! ♥
Jó olvasást!

Xxx: Nina :(

~~~

Liam zavartan kapta el tekintetét, mintha csak olyat látott, amit nem nem szabadott volna. Arcába szökött összes vére, tűzpiros pírba öltöztetve a fiút. Harry elmosolyodott, majd hóna alá kapva a matracot a szoba felé igyekezett.
Enyhe sokk hatása alatt volt. Remegő kezekkel nyitotta ki a szekrényt, ágyneműhuzat után kutatva. A frissen mosott ruhanemű illata bekúszott orrába, orchidea és kék rózsa illata kényeztette a fiút. Mint annak a masszázsolajnak, amit az édesanyja vett évekkel ezelőtt. Vajon van még belőle?
Elképzelte, ahogy a selymesen simogató és csiklandozó, kellemesen langyos folyadék lassan bőrére folyik, finoman kényeztetve hátát. Elképzelte, ahogy két hatalmas, érdes tenyér, tíz hosszú ujj eloszlatja rajta, bőrébe masszírozza majd lassan gyűrögetni és kényeztetni kezdi fáradt, elernyedt izmait.
Az elméjében képzett isteni fikció olyannyira valószerűnek tűnt, hogy beleborzongott, s kellőképpen megmozgatta szexuális fantáziáját is. Karján egyenként kezdtek felfelé nyújtózkodni a szőrszálak, libabőrös lett. Férfiassága lassan kezdett megtelni vérrel, és nem tudta mire vélni saját viselkedését. Liam nem meleg, sosem volt az. De Harry annyira más volt. Vonzó. Tökéletes. Védelmező. Az az ember - vagy épp nem is ember, ez még előtte is rejtély -, akivel biztonságban élhetné le az életét.
Gondolta ezt, Ő. Ártatlan, tudatlan halandó. Bolond emberi lény.
Ideiglenes szobájába érve letette a matracot a földre, párhuzamosan Liam ágyával, majd leült rá. Arcát tenyerébe temette, göndör fürtjei tehetetlenül omlottak arcába. Fogalma sincs mekkora veszélyt jelentek számára. Miért kellett másnak születnem? Undorító, groteszk "embernek"? Isten rendeltetett ilyennek. De ha Ő rendeltetett ilyennek miért űz el? Taszítja el magától saját gyermekét? Eget verő mennydörgés rázta meg a házat. Mintha valaki fenyegetőzne. Rendben, befejeztem. Bocsánat.
-Hoztam neked ágyneműt, remélem jó lesz.-szólalt meg valaki. Testén egy villámgyors, csupán pár másodpercig tartó érzés suhant végig, kizökkentve gondolataiból. Felnézett. Liam volt az.
-Köszönöm.-mondta halkan, rekedten. Mintha beszélni is elfelejtett volna.
Gondosan tette le az ágyneműt a fiú mellé, kezével végigsimított rajta, kiegyengetve az apró gyűrődéseket. Olyan szenvedéllyel vitte végre ezt az egyszerű, csupán pár mozzanatból álló mozdulatsort, hogy saját tetteibe is belepirult, s nyelt egy nagyot, ami fülsüketítően kínosan hangzott a csendes szobában.
-Minden rendben?-kérdezte az éppen saját romjaiban vergődő, halál szélén álló fiútól.
-Igen.-krákogta minden szívbaj nélkül, még ha nem is ez volt az igazság. A földiek hazudnak, és hosszú órák óta ő is ide tartozik. Az igazság csupán annyi volt, hogy nem kért a szánalomból, nincs szüksége a sajnálatokra. Ezért tartja meg mindegy ügyét, s gondját magának.
-Biztos?-nem az a típus, aki könnyen feladja.
-Biztos.-bólintott, miközben egy nagy adag friss levegőt szívott tüdejébe, ami kellemes, hűvös érzést adott mellkasának.
-Hát jó.-mondta Liam, kicsit szomorkásan. Sütött róla, hogy nem hiszi el amit újdonsült barátja mond.-Azt hiszem, én lefekszem.-motyogta halkan, s megerősítésként ásított egyet. Lesütött szemmel kapta szája elé kezét. Harry elmosolyodott. Aranyos.Precízen leterítette lepedőjét, letette párnáját és betakarta magát. A párna puhasága kellemesen csiklandozta fejét, illata orrába kúszott. Vajon Neki is ilyen illata lehet?
-Jó éjt.-suttogta lehunyt szemekkel.
-Neked is.-válaszolt Liam, bár elméjének háromnegyede már álomvilág kaput lépte át.
A természet tombolt odakint. A vihar csavarta a fák, máskor királyian terjeszkedő, zöld lombkoronáját. Istenem. Miért nem törődsz bele végre? Az első angyal vagyok, akit nem sikerült megölnöd. Szerencsésebben jártál volna a Tisztítótűzzel.